Hírek : Új edző, új vezető |
Új edző, új vezető
pazzo 2005.10.08. 23:18
A 2005/2006-os idényt új emberekkel kezdjük
Amint azt tavaly is láthatták, új emberekkel bővült a játékoskeret a tavaszi idényre. Közülük Pensszki Gergelyt nevezék ki edzőnek a felnőtt csapat élére, miután Kovács László távozott a csapattól. Penszki Gergely a 2004/2005-ös tavaaszi idényben már dolgozott az ifjúsági csapattal, és játékosa volt a felnőtt keretnek. Elmondása szerint olyan komoly munkát szeretne végezni a felnőtt csapatnál is mint tavaly az utánpótláscsapatban, és nem titkolt szándéka, hogy egyre több fiatalt beépít a felnőtt csapatba. Erre a legtöbb lehetősége adott, hiszen az ifjúsági csapatot továbbra is vezeti, ezért folyamatosan látja az utánpótlás csapatban levő játékosok fejlődését.
A 2005/2006-os bajnoki szezont a már meglévő játékoskerettel kezdte a csapat, de közben távozott tőlünk Makai Péter és Kőrösi Balázs, aki visszament korábbi csapatához (Taksony).Azonban az ő pótlásukra érkezett Balogh András (korábban Pestlőrinc SC), Polacsek Gábor (Hargita KC), és Rózsa István, továbbá a csapat állandó játékosai lesznek az ifjúsági csapatból Lehel Bálint, Teszár Zsolt, Kulcsár Balázs, Jankovics József és Balogh Zsolt.
A csapatnak szeptembertől új szakosztályvezetője van, Vitányi Attila személyében. Elmondása alapján szeretné, hogy hosszútávú célokat elérve biztos helye legyen a kézilabdázásban a DMTK kézilabda szakosztályának. Elmondta, hogy az utánpótlásra nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hiszen a jövő csapata a mostani mini korosztály, mely Csapp Imre edző keze alatt dolgoznak. Ők is részt vesznek a Budapest bajnokságban, és szép sikereket érnek el saját korosztályukban. "Emellett elindítottunk egy szivacskézilabda programot az általános iskolások számára. Ezeket az edzéseket Penszki Gergely tartja a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tornatermében, melyen egyenlőre 16 fiú és 14 lány bontogatja szárnyait. Ha minden úgy lesz, ahogy megterveztük, néhány szponzor segítségével talán elérhetjük céljainkat." tette még hozzá az Vitányi Attila.
|